Oldaltérkép | E-mail
 
 
Kik a baptisták?
Hitvallásunk
Gyülekezetünk története
Gyülekezeti élet
Generációk
Vasárnapi Iskola
Ifjúság
Női Kör
Fiatal Felnőttek Köre
Baba-mama kör
Anna kör
Zenei élet
Kiadványaink
Új Lant
2007.
   
 

2007.02.03. Női konferencia Újpesten

Téma: A szeretetteljes családi légkör fontossága.

Prezentáció megtekintése

Hogyan lehet megvalósítani a fészek-meleg otthonokat?

    Mészáros Kornélné Erika imádságával kezdődött istentiszteletünk. Igehírdetés és ének hangzott, azután komoly tanítás a pszihológus házaspár testvérektől, majd kérdések-feleletek után, imára buzdítás és buzgó imádságok szálltak az egek Urához.

 

    Kovács Gézáné Ildikó a Péld. 31: 26. igeverssel köszöntötte a nőtestvéreket. Igehirdetésé-ben elmondta, hogy szerető családi körre vágynak az emberek, és ennek megvalósítását elsősorban a nőktől várja Isten. Mi az akadálya, ha nem valósul meg? Egyik akadálya a túlzott önbizalom, másik az önsajnálat. Krisztus útja az önmegtagadás. „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.” Mt. 16: 24. Aki ezt elfogadja, a szeretet útját tanulja meg, és megvalósul otthonában a békés, boldog családi légkör.

 

   Hívő, pszihológus házaspár Dr. Veress Sándor és Dr. Veressné Dr. Kovács Judit előadásának címe: Mit jelent a fészek-meleg? – Testvéreink vallomása úgy kezdődött, hogy olyan világban nőttek fel, ahol nem ismerték Istent. De megtalálta és a távolból hazahozta őket Isten. Egy evangélizáción hallották meg Jónás története alapján, hogy a bűnbánattal Isten felé forduló bűnös szabadulást nyerhet. Van kegyelem, van segítség. Behívták életükbe az Urat, és minden megváltozott. Ahol azelőtt félelem uralkodott, mert a férj több pohárral ivott, a feleség veszekedett, oda Isten jelenléte békességet hozott. Megtalálták életük értelmét: élni és szólni az evangéliumot, továbbadni, hogy Isten közelségében van békesség és fészek-meleg.

 

    Mi is a fészek-meleg? Ha ennél a természetből vett, de sokszor költők által mély tartalommal felruházott képnél maradunk, akkor meg kell értenünk, hogy Isten tervével és Isten személyével kapcsolatban hol van ennek a fogalomnak a helye. Tehát: fészek, fészekrakás, üres fészek, fészek melege, elhagyatott fészek – sok asszociáció támadhat a fogalommal kapcsolatban. Ha egy fészekben élet van, akkor az egy szent dolog. –

 

    Két bibliai történetben figyeljünk Jézus szavára és tettére. Tudjuk a bibliából, hogy Jézus mindig úgy tett, úgy szólt, ahogyan az Atya tanította. (Jn. 8: 28-29.) A kánaáni asszony leányát – két visszautasítás után – meggyógyítja. A kánai menyegzőn pedig Máriát, a helyette intézkedő anyát utasítja vissza, de végül ott is csodát tett. Hogy lehet, hogy mégis meghallgatta a kánaáni asszonyt? Hogyan képviselheti mennyei Atyját, ha a földi anyjára hallgat? A válaszokból derül ki, hogy az asszony hite alapján, de úgy teljesítette, hogy Isten Lelke vezetése nyilvánvaló legyen. Szeretném, ha együtt értenénk meg, hogy Isten számára milyen fontos a sorrend. Jézus elsősorban Izráel elveszett juhaihoz küldetett, nekik kell tudni először a megváltásról. Jézusnak az Atyával bensőséges kapcsolata van. „Minden palántát, amit nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.” Mt. 15: 13-14. A sorrend fejezi ki az Atya elsőbbségét.

 

    Magatartás-módokról szóljunk: milyen különbözőek a férfiak és nők. Gondolkodásmód, viselkedés, érzelmi élet között nagy különbségek vannak. Mégis így lesz egész a kettő együtt, Isten Lelke által. Ha a házasságok valóban a fészek-melegről szólnának, akkor ezzel a missziónak egy új korszaka kezdődhetne el. „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!”

 

    A pszichológia kikutatta, hogy mi minden mehet végbe az emberi szívben, hogy a szavaknak milyen következménye van az elménkben, az agyban maradandó változást okoz. Amilyen szavakat használunk, annak az agyi strukturában következményei vannak. Az ember szabad akarattal rendelkezik, eldöntheti, milyen szavakat akar használni, csak azt fontos tudni, hogy ezek a szavak, kinek a szavai.

 

    A fészek-rend alapja: Előbb a láthatatlan, aztán a látható - Előbb Isten, aztán az ember - Előbb a férfi, aztán a nő - Előbb az idős, aztán a fiatal. A sorrend egyben felelősség! Nagyobb a felelőssége az elsőnek!

 

    A családban stabilitásra van szükség. 1/ A fészek céljának akkor megfelelő és teherbíró, ha sorrendben vannak benne a szükséges részek. 2/ A rend a fészek építésekor alakul ki: szerepek, felelősségek, kapcsolatok. 3/ A Lélek tovább ott munkálkodik, ahol a helyes sorrend megvan. A fészek-meleg: sorrend és szeretet kérdése.

 

    Elhagyni - I: Móz. 2: 24. szerint. A fészket először meg kell építeni, és a régit elhagyni egy egészen új életért.

 

    Ragaszkodni: a fészket meg kell tölteni tartalommal (melegség, gyerekek) Kell az a bizonyosság, hogy mi ketten minden körülmények között egyek vagyunk, összetartozunk, megbeszélünk mindent. Ha nem tudunk beszélgetni, vegyük elő az énekeskönyvet, és énekeljünk, majd előjönnek a szavak is. Egyetlen erő van, ami összetart: a szeretet - a házasságot és az egész világot is. Az ember a legjobb teljesítményét szeretetben tudja végezni. A helyes sorrend alapja: a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus az Egyháznak.

 

„Ti férfiak, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy imádkozásotok ne ütközzék akadályba.” I. Péter 3: 7.

 

    Naomi és Ruth történetéből pedig azt látjuk, hogy Isten üdvtervének milyen fontos részét képezte az a család, ahol egy pogány fiatalasszonyt fogadnak be a zsidók. S vajon a mi családunk milyen? Befogadó család és vendégszerető? Mivel tudjuk, hogy Isten van jelen a vendégszeretetben, igyekezzünk ezt gyakorolni.

 

    Nemrég olvastuk a bűnös asszony példáját, (az, aki megkente Jézus lábát), de vajon mi ma hogyan fejezzük ki szeretetünket? Hogyan szeretjük a családunkat, férjünket, feleségünket? Sok mindenkit szeretünk általában, és természetesnek vesszük, hogy tudja ő, hogy szeretjük, és nem jut eszünkbe, hogy külön a kedvében járjunk, valami olyat tegyünk, ami csak neki szól, amit csak ketten értünk, vagy hogy legyen kettőnknek együtt töltött időnk - akármilyen életkorban – hogy legyen számára félretett idő, figyelem, törődés. Erre mindenkinek felhívom a figyelmét.

 

    Fészek-meleg és gyermeknevelés:

 

Sok bibliai példát lehetne felhozni, nézzük Manoah és felesége példáját. Nem lehetett gyermekük, mégis úgy tetszett Istennek, hogy rajtuk keresztül ad Izráelnek szabadítót. Az angyal az asszonynak jelentette ki Isten üzenetét. Amikor elmondta férjének, Manoah leborult, azt kérte, hogy az angyal neki is jelenjen meg, és együtt kérik, tanítsa meg őket, hogyan neveljék a gyermeket. Ez a keresztyén gyermeknevelés alapja. Ószövetségi Ige, de szellemében és összefüggésében ez az, amire Jézus tanít bennünket.

 

    Amikor Jézus készül a keresztre, így imádkozott: Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak. Tartsd meg őket a te neved által, hogy egyek legyenek, mint mi. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd az igazság. Az egység a biztonság. Hatalmas ajándék a szerelem, amely kiábrázolása, ahogy Isten szeret minket, mindenét adja, hogy az ember el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen, és örökre az Ő háza népéhez, az Ő fészkéhez tartozzunk. Ahol mindig meleg van. Milyen a lélek melegsége? A test melegénél sokkal több! Isten Lelke rávezet, hogy mitől járunk a helyes úton.

 

    Minden embernek szükséglete, hogy ott, ahol él, biztonságban legyen. Biztonság és valahová tartozás: nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember reményteljes jövőt tudjon kialakítani. Ha nincs társunk, sivár lesz az élet, hiszen Isten a kapcsolatokon keresztül társ.

 

Ő szeretet-kapcsolatot akar az emberrel, hiszen Ő a szeretet.

 

Még sokat lehetne mondani, de a legfontosabb az az Ige, ami ennek a délutánnak Igéje:

 

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.” I. Kor. 16: 14.

 
 Most csendben gondoljuk át – mi olvasók is – mit üzent ma nekem Krisztus? Mi az, amit mától kezdve másképp szeretnék tenni? Mondjuk el az Úrnak, Ő mindenben tud és akar segíteni.
 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by