Koldusok és kéregetők

A Mera rádió szerkesztőjeként sok riportot készítek a keresztény élet gyakorlati kérdéseiről. Most Szeverényi Jánost kérdezem arról, hogyan viszonyuljunk helyesen az utcán, aluljárókban, templomok ajtajában kéregető emberekhez. Hiteles forráshoz fordultam, hisz ő heti egy napot áldozott arra lelkészként, hogy a VIII. ker-i családsegítő utcai, szociális munkásaként tapasztalatokat gyűjtsön.
 

- Hallottam már őket dicsekedni, hogy egy havi bér többszörösét gyűjtik össze a balekoktól. Ilyenkor megkeményíteném a szívem: Nem! Aztán igék jutnak eszembe és elbizonytalanodom.
 

- Bár ezek igen összetett esetek, mégis azt állítom, hogy nem kell mindenkinek adni! Sőt! A koldusok világa igen megkérdőjelezhető. Sokan maffiákban dolgoznak, s keményen büntetik őket, ha nem hozzák a várt bevételt. „Egyéni vállalkozók” is vannak, akik ügyesen átvágják az embereket. Sokszor lelki és szellemi zsarolással élnek, olyan mondatot küldenek utánunk, ami szíven talál. Máskor ránk ijesztenek. Általánosságban arra jutottam, hogy alig adok az utcán. Én nem ismerem az egyén életét és így nem is tudok segíteni rajta. De ha az Úr vezet, az más…
 

- Akkor csak úgy menjünk tovább?
 

- Ha megmozdul a lelkünk, akkor irányítsuk el egy olyan helyre, ahol személyesen felveszik vele a kapcsolatot. Teljesen áttekintik az életét s felfedik azokat a pontokat, amik előidézték a bajt. Motiválják őt, támpontokat adnak, ahonnan elindulva ki tud kerülni nehéz helyzetéből. Természetesen ez nem az egyén dolga, erre szakképzett emberek vannak. Az akkut helyzetet azonnal kezelni kell, a többit pedig sorban. Ha ezt a felkarolást szívesen fogadják, akkor már könnyebben fogadják a lelki megújulást is ezek az emberek. Lehetséges, hogy éppen a mi segítségünkkel fog valaki hitre jutni.

- Értem, ez a hatékony segítés rövid vázlata.  De ha mégis adok neki?

- Ezzel sokszor csak fokozom a bajt. Magamat ugyan próbálom megnyugtatni, de őt továbbgördítem kiüresedett, méltatlan állapotú sorsában. Sokan eljutnak odáig, hogy erőszakosak lesznek és még a templom bejáratánál is határozott keresztény férfiak segítségére van szüksége az oda betérni kívánó hivőnek.

- Felcseng bennem Jézus szava: éheztem és ennem adtatok… amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is …velem tettétek meg.

- Igen, mindenkinek van egyéni feladata a segítség nyújtásban, de nem mindegy, hogy hol és ki felé. A megoldást egy koncentrikus körként képzeljük el. Akik közel állnak hozzánk, feléjük tartozunk elsősorban felelősséggel. Család, szülők, rokonok, gyülekezet, barátok, munkatársak, szomszéd… Mesterünk se úgy gondolta, hogy össze-vissza, kontroll nélkül adakozzunk, akárhány csekk jön, vagy kérnek, mert a végén mi válunk kéregetőkké. Követendő példa, ha kiválasztanak egy ismert családot, és őket támogatják. Akár rendszeres havi összeggel, akár csak ebédet visznek a kis nyugdíjas szomszéd néninek. Jézus se csinált rendszert abból, hogy állandóan ötezreket vendégelt meg, vagy nem nyitott Kánában borozót…
 

- Mi a támogatásainkat a gyülekezetnek adjuk. Ezért, van, aki azt mondja a kéregetőnek, hogy jöjjön be a lelkészhez vagy a gyülekezetvezetőhöz.

- Nem ajánlanám. A vezetők általában nem képzettek ebben a témában, ne terheljük őket, sok minden megeshet. Előfordult agresszivitás is a lelkészi hivatalban, amikor valaki elesett, részeg állapotában támadt. Volt, aki kést rántott elő. Mások rendszeresen be akarnak csapni minket. Ébernek kell lenni, hogy ne használhassanak ki minket. De ismét mondom: nem lehet sablonban gondolkodni, mindig szükségünk van a Szentlélek vezetésére.

- Tehát akkor a közvetítés a mi dolgunk ezekben az esetekben?

- Igen, az a legjobb megoldás, ha a hajléktalanokkal foglalkozó egyházi vagy más szervezetekkel vesszük fel a kapcsolatot, ahol szakmai ismerettel rendelkező, elkötelezett hivő emberek segítenek. De van amikor mentőt kell hívni vagy rendőrt. Ilyenkor készüljünk fel, hogy tudjunk információt is adni a helyzetről.

- Honnan tudhatom, hogy kit hívhatok fel?

- Legyen a gyülekezeti faliújságra kitéve egy lista: a környezetben lévő hajléktalan szálláshelyek, több ingyen konyha, segélyhelyek, irodák címe és telefonszáma. Így nem egyszeri, csak minket megnyugtató módon tudjuk le a dolgokat, hanem a teljes személyiség kap egy hathatós segítséget. Ilyen az Üdvhadsereg, vagy a Baptista Szeretetszolgálat is.

- Ők erre specializálódtak?

- Igen. Ahogy nem mindenkinek dolga drogosokkal, alkoholbetegekkel, idegsérültekkel foglalkozni, úgy ezzel a témával sem. Hangsúlyozom, bízzuk az ügyet inkább azokra, akiknek elhívásuk van erre Istentől, és szakmai tudásuk is. Nagyon fontos, hogy senkit se frusztráljon, ha lebecsmérlően titulálnak minket, vagy lelkileg zsarolnának, hiszen ez a munka nem a mi feladatunk. Mindenki mindenütt a saját dolgát tegye, amire talentumot kapott. Ekkor lesz eredményes az ügyünk. És ha adni tudunk, akkor a környezetünkben nézzünk szét.

- Mi a helyzet akkor, ha szörnyű sebeket mutogatnak, csonka végtagokat, síró csecsemőt és úgy érzem, nem birok továbbmenni. Sokszor adok élelmet, de nem is fogadják el, vagy csak fintorogva, aztán elteszik. Kevésszer láttam, hogy valóban éhesek voltak, pedig ezt mondják. Volt-e olyan megtapasztalásod, amely fájt neked, mert nem tudtál segíteni?

- Rá kellett jönnöm, hogy ők is a legkülönbözőbb állapotban vannak: huncut, rafinált, zsivány, maffiózó. Ezek általában manipulálások. Egy a fontos nekik: kisajtolni  a másikból pénzt. De találkoztam már teljesen leépült koldussal is, akivel már kommunikálni se lehet, nemhogy elvezetni őt a rehabilitációig.

- Ilyenkor mi a teendő?

- Én egy ilyen embernek a zsebébe dugtam be a címet, elérhetőséget…volt aki meg is keresett. Ez több, mint odapottyantani egy összeget. Legyen ott a mobilunkban egy-két segítő szervezet telefonszáma is, ha kell. Az is jó megoldás, ha pár papírdarabra ezeket még otthon leírjuk és odaadjuk a szükség idejében. Az adomány 100 forintokat inkább arra fordítsuk, hogy telefonon hívjunk neki segítséget, ha elfogadja. Ha nem… Az már ismét nem a mi dolgunk.

Salyámosy Éva