1. A Biblia igéit a maguk természetes jelentésében kell vennünk
2. A Szentírásnak sincs más "logikája", mint az emberi szellem egyéb alkotásainak
3. Tisztázni kell az adott bibliai részlet "műfaját"
4. Minden kis mozzanat, minden kifejezés és részlet gondos megfigyelése
5. A kifejezések jelentését a bibliai szóhasználatuk alapján kell tisztázni
6. Bármely kijelentést vagy szakaszt a maga szövegösszefüggésében kell megérteni
7. Fel kell kutatnunk a összes párhuzamos igét
8. A Szentírás témája: a megváltás műve, középpontja: a megváltó Jézus Krisztus
9. Ne tegyünk az Igéhez
10. Ne vegyünk el belőle
11. A titkok az Úréi
12. Meghajlás az Ige nagysága előtt, kitartó fáradozás a megértésért



Isten valóságos emberi beszéd által szól hozzánk a Szentírásban. Üzenetének kiválasztott emberi közvetítői a tulajdon gondolkodásuk használatával "tették át" az emberi fogalmak és kifejezések jelrendszerére azt, amit ők közvetlen kinyilatkoztatásként láttak és hallottak. Ezért a Biblia igéit a maguk természetes jelentésében kell vennünk. Nincsen semmi további feladatunk abban a tekintetben, hogy valahova a szöveg mögé kellene hatolnunk és kihámoznunk a közönséges beszédből az istenit, vagy a szöveg egyszerű mondanivalóját mellőzve át kellene tennünk azt valamiféle lelki értelmezésbe. Nekünk, közönséges embereknek, akik nem kaptuk a "prófétaság lelki ajándékát", egyszerűen csak vennünk kell a kinyilatkoztatást úgy, amint az a mi nyelvünkön szól.

Erre vonatkozik Jézusnak ez a nevezetes megállapítása: "Az Írás fel nem bontható" (Jn. 10:35). Azaz vedd úgy, ahogy olvasod. Jézus kijelentése a mi bibliafordításunkban zárójelben szerepel, ez azonban nyilvánvalóan kiadói értelmezés, hiszen az eredeti görög szövegben nincsen zárójel. Jézus arra utalt, hogy halandó ember ne legyen olyan vakmerő, hogy ebbe a zárt, kerek egésszé formálódott isteni kinyilatkoztatásba a saját elméleteit és vágyait vetítse.

Úgy tűnik továbbá, hogy Jézusnak ezek a gyakori felhívásai: "Hogy van az Írásban, mint olvasod?" (Lk. 10:26 stb.) szintén nemcsak arra utaltak, hogy az Írás tekintélyéhez, mint az igazság forrásához és mértékéhez kell fordulnunk minden dologban. Benne foglaltatott ez is: Nézd meg, hogy van írva, figyeld meg jól a kijelentést, és vedd az Isten szavát úgy, ahogy adatott.



Ebből következik az is, hogy ugyanazok a természetes eszközök, amelyeket az emberi beszéd megértésénél alkalmazunk, használhatóak és szükségesek az Írások megértéséhez is:


A Melancton által említett harmadik kívánalom már arra mutat, hogy másrészt - mivel a Biblia nemcsak emberi beszéd - más és több is szükséges a helyes értelmezéshez annál, mint ami a közönséges emberi beszéd megértéséhez kell. A továbbiakban ezt fogjuk látni.

pLapTeto();
Az emberi beszédértés általános szabályainak alkalmazásához tartozik azonban még a következő kívánalom is: Tisztázni kell az adott bibliai részlet "műfaját": egyszerű elbeszélésről, tényközlésről van-e szó, vagy költői szemléltetésről, átvitt értelmű beszédről, jelképes beszédről, előképről, vagy példázatról. Ezt ugyanolyan természetes módon lehet észrevenni és megállapítani, mint a közönséges beszédnél vagy az irodalmi műveknél. Pascal írja:



Szükséges minden kis mozzanat, minden kifejezés és részlet gondos, lelkiismeretes megfigyelése, sokkal inkább, mint az emberi beszédnél, mert a Biblia beszéde tiszta, tömör, pontos beszéd, és az ihletés segítette az emberi szerzőket a sokszor jellegzetes és igen jelentőségteljes kifejezések megválasztásában is. (Lásd I. Kor. 2:13 kijelentését.) Gyakran egy-egy különleges szó, vagy egy-egy hivatkozás messzemenő jelentőséget hordoz. Jézus és az apostolok írásértelmezései - amelyekre sok példa van az evangéliumokban és az apostoli levelekben - különösen szemléletes példát nyújtanak ennek az elvnek az alkalmazására és a fontosságára nézve. (Lásd pl. Jn. 10:34-36; Mt. 22:41-46; Zsid. 4:7-11; A kiemelt jellegzetes és jelentőségteljes kifejezések itt: "Istenek vagytok ti", "az én Uramnak", "nyugodalom".)



Az egyes kifejezések és szavak jelentését a bibliai szóhasználatuk megfigyelése alapján kell tisztázni. Ez szükséges sokszor egyazon szerző írásain belül, hogy az ő jellegzetes egyéni szóhasználatáról van-e szó, vagy pedig az egész Íráson belül kell megfigyelni a szó előfordulásait. Hasznos lehet megismerni egy-egy szó jelentéstartalmát a Biblián kívüli irodalom alapján is, főleg ha olyan szóról van szó, amely a Bibliában csak egyszer fordul elő.


Más esetekben viszont igen óvatosan kell bánnunk ezzel a módszerrel, amire az alábbi sorok is figyelmeztetnek:


Ez az elv, hogy az egyes kifejezések és szavak jelentését főként a bibliai használatuk megfigyelése alapján kell megállapítani, különösen nagy jelentőségű az úgynevezett nagy távlatú történelmi vázlatpróféciák jelképeinek az értelmezésénél. Itt valóságos szabályként kell ügyelni arra, hogy egy-egy jelkép a Biblia összes ilyen jellegű próféciájában ugyanazt a jelentést hordozza. Történelmi vázlatprófécia volt Jézus nagy prófétikus beszéde (lásd Mt. 24; Mk. 13. és Lk. 21. fejezetében), Pál apostol magyarázata arról, hogy mikor nem várható és mikor várható Jézus második eljövetele (II. Thessz. 2. fejezetében), továbbá Dániel könyve és Jelenések könyve tartalmaznak ilyen próféciákat.


Sohasem szabad egy jelképnek saját elképzelésünk szerinti jelentést adni, olyan jelentést, amire nincs példa a Szentírásban:



Az előző pont lényegében már utalt erre a következő szabályra, ami szintén alapvető: Bármely kijelentést vagy szakaszt a maga szövegösszefüggésében kell megérteni.

- első szinten az adott bibliai könyv összefüggésében
- azután az Ó- és Újszövetség összefüggésében
- végezetül pedig a teljes Biblia összefüggésében.

Az adott bibliai könyvön belüli szövegösszefüggés feltárása magában foglalja annak a mai teológiában gyakran hangsúlyozott írásmagyarázati elvnek az érvényesítését is, hogy mindig meg kell vizsgálni, mit mondott az adott igeszakasz az első hallgatóknak vagy olvasóknak. Ez az elv jogosult. Ha megvizsgáljuk, hogy az adott rész milyen üzenet része volt, és az üzenet milyen történelmi helyzetben hangzott el, akkor bizonyos, hogy pontosabban értjük meg a mának, illetve személyesen nekünk szóló mondanivalóját is.


Az Ó- és Újtestamentum összefüggésében való megértés kívánalma a következőt jelenti: Ha ószövetségi igehelyről van szó, akkor mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy nem idézi-e valahol az Újszövetség - esetleg az újszövetségi beteljesedésre hivatkozva -, mert akkor ez biztos támpontot, "ihletett útmutatást" nyújt az értelmezéshez. Ha újszövetségi igéről van szó, akkor pedig mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy nem foglal-e magában valamely ószövetségi igére való hivatkozást, annak teljes vagy részbeni idézését, vagy arra való utalást. Az újszövetségi iratok sokszor néven nevezve hivatkoznak valamely ószövetségi igére, esetleg a könyv, illetve szerzője nevét is belefoglalják az idézésbe, máskor viszont úgy kell azt fel ismerni, mint ami ismerős már a Szentírás más részéből. Az ilyen összefüggések meglátásában segíthetnek a Bibliában esetenként az igevers alatti, apró betűs vonatkozó vagy párhuzamos igehely-megjelölések. Ezek azonban egyrészt nem mindig pontosak, teljesek, másrészt pedig nem minden Bibliában vannak benne. A legelőnyösebb helyzetben azok vannak, akik rendszeresen olvassák a Bibliát, és így szemük-fülük kiélesedik az összefüggések észrevételére. Minél értelmesebben és rendszeresebben folytat valaki állandó, személyes bibliatanulmányozást (pl. mindig egy-egy könyvet olvas elejétől a végéig, és nem csak ötletszerűen, hol itt, hol ott olvas bele a Bibliába), annál jobban érzékeli az egybecsengéseket.

Az Újszövetségben igen sok visszahivatkozás van az Ószövetségre. A Nestle-kiadású görög Újszövetségnek vannak olyan kiadásai, amelyekben minden ószövetségi idézetet vastagon szedtek. Sokszor szinte feketéllenek az egyes oldalak az ilyen kiadású Bibliákban, szemléltetve az idézetek gyakoriságát. Nem egy esetben kulcsfontosságú az ószövetségi idézet felismerése, és annak a maga szövegösszefüggésében való visszakeresése és átgondolása. Számos újszövetségi kijelentést egyszerűen nem lehet megérteni ennek a műveletnek az elvégzése nélkül.


Végül az egész Biblia szövegösszefüggésének a figyelembevétele is szükséges. Ha nem is konkrét idézésről vagy hivatkozásról van szó, minden párhuzamos igei kijelentés figyelembevétele hasznos és termékeny dolog, mert ihletett útbaigazítást ad az adott ige értelmezéséhez és segít a teljes Biblia egységes gondolatrendszerében látni a szóban forgó dolgot vagy gondolatot.



A fentiekben már utalást találhattunk arra is, hogy mit kell tennünk, amikor látszólagos ellentmondásokat találunk a Bibliában. Fel kell kutatnunk a összes párhuzamos igét, a "viszont meg van írva" (avagy: de ez is meg van írva ugyanerről) elvét alkalmazva. Ha ebben lelkiismeretesen járunk el, akkor nagy élmény lesz a jutalmunk: Minden esetben rájövünk, hogy azok a bizonyos, vélt ellentmondások egyáltalán nem léteznek a valóságban, sőt mi több, tökéletes egységet találunk ott, ahol először ellentétet láttunk. Pascal írja:



Az előző idézet utolsó mondata átvezet bennünket a következő fontos alapelvhez: Az egész Szentírásnak egy témája van: a megváltás műve, és egy középpontja: a megváltó Jézus Krisztus személye. Jézus Krisztus tette ezt a nevezetes kijelentést földi szolgálata idején:


Az eredeti szöveg szerint kijelentő módban van a "tudakozzátok" szó, Jézus szavainak tehát ez volt az értelme: Ti tudakoljátok, avagy kutatjátok az Írásokat - hangzott a farizeusoknak és az írástudóknak, akik ekkor a beszélgetőpartnerei voltak -, és nem veszitek észre, hogy ezek énrólam beszélnek, rólam tesznek bizonyságot. Ők ugyanis rengeteget elemezték, értelmezték az Írásokat, de a Megváltó személyét és a megváltás művét nem ismerték fel, illetve nem értették meg benne. A Biblia igéinek az értelmezésénél fontos alapelv, hogy ne más irányú kinyilatkoztatást keressünk benne, hanem mindig gondoljunk arra, hogy az Írásban minden gondolat a Megváltó személye felé irányul és a gyakorlati cél mindenkor az ember megváltása.



A következő fontos alapelv szintén egy bibliai kijelentésen alapszik, amely ott található - jelentőségteljes módon - mind a Biblia elején, mind pedig a végén:


Ez az elv az értelmezésre vonatkoztatva azt jelenti, hogy nagyon vigyázzunk, nehogy idegen eszméket és magyarázatokat tegyünk hozzá az igei kijelentésekhez, miközben elemezni, magyarázni próbáljuk őket. Azzal kerülhetjük el ezt a veszélyt, ha a gondos megfigyelő álláspontjára helyezkedünk, a magyarázói feladatunkat pedig kizárólag csak abban látjuk, hogy felszínre hozzuk azt, ami az adott igében vagy igeszakaszban benne van. Az alábbi ige ezt a fontos írásmagyarázati elvet rögzíti, igen világos szemléltetéssel:


Érdekes, hogy Jézus milyen közelebbi meghatározást fűzött itt az írástudó fogalmához: "írástudó, aki az Isten országa felől megtaníttatott". Az Írások igazi magyarázóját mutatta be, és az eljárását, ahogyan az Írásokhoz viszonyul. Az "éléstár" kétségtelenül a Bibliát jelképezi ebben a hasonlatban. Az igazi írástudó tehát csak azt hozza ki az Írásokból, ami valóban benne van, nem tesz hozzá a magáéból semmit. Az pedig, hogy ót és újat hoz elő, arra utal, hogy ez az "éléstár" kimeríthetetlen. Nem kell eredetieskedni és "gazdagítani" az Írásokat egyéni hozzátételekkel, csak hogy ne ugyanazoknak a dolgoknak a folytonos ismétlése legyen az írásmagyarázat. Mert a régebben meglátott és felszínre hozott igazságok is mindig új megvilágításba kerülnek, amikor az ember további tartalmakat fedez fel az igében, és ugyanakkor új felismerésekkel egészülnek ki az eddigiek. A Biblia igéinek ez a hallatlan gazdagsága, avagy mélysége és kimeríthetetlensége, isteni gondolatot hordozó voltuknak az egyik erős bizonysága.

A másik ige egy részlet Pál apostol Kolossébeliekhez írt leveléből, amelyben kérte a gyülekezet tagjait, hogy imádkozzanak érte és igehirdető társaiért:


A hasonlat itt más, de a mondanivaló ugyanaz, mint Jézus előző kijelentésénél: az Ige hiteles magyarázója semmit sem tesz hozzá a magáéból Isten beszédéhez, hanem annak a belsejébe, mélységeibe kíván igazán belepillantani, a Szentlélek segítsége által, és azután másoknak is "nyilvánvalóvá" tenni azt, amit ott meglátott. Vagyis belép ő is a kinyilatkoztatásláncba. A próféták átvették és rögzítették Isten beszédét. Ő pedig élő, eleven igeként szólaltatja meg most ezt a kinyilatkoztatást kortársai számára azáltal, hogy feltárja nekik azt, ami az "ajtó mögött" van, ami a felszín mögött rejtőzik, ami neki egy bizonyos lelki munka nyomán és az isteni Lélek segítsége által már megnyílt.

Így tehát az Ige magyarázói is - nemcsak a hivatásosak, de az egyszerű keresztények is, ha a maguk felszín mögé hatoló, helyes igeértését akár csak egyetlen embernek is továbbadják - a prófétákhoz hasonlóan üzenetközvetítővé válnak. Az utánuk következő szintet foglalják el az említett kinyilatkoztatásláncban. Éppen ezért a "prófétai fegyelemhez" hasonló fegyelem érvényes rájuk nézve is: Ahogy a próféták "egy szót sem" vihettek bele a tanúságtételükbe "saját magyarázatból", úgy az igazi kutatók, igehirdetők vagy tanítók sem visznek bele "egy szót sem" a saját eszméikből vagy elgondolásaikból az igeértelmezésükbe.

A ragaszkodás ehhez a fegyelemhez semmiképpen sem "szolgalelkűség", hiszen Isten kinyilatkoztatásáról, gondolatairól van szó, amelyek annyival "magasabbak a mieinknél, mint az ég a földnél" (Ésa. 55:8-9). Az ember számára az biztosítja a legnagyobb fejlődést, ha alázattal megfigyel, tanul, megérteni törekszik. Tőle tanulni nem megalázó. Ha annak érezzük, akkor az a büszke emberi szív balgaságából és betegségéből származik. Hiszen a tudomány és a művészetek legújabb eredményei és legszebb alkotásai is egyedül csak abból származnak, hogy megfigyelik az Isten által teremtett csodálatos valóságot alázatosan és lelkiismeretes gondossággal, és azután egy bizonyos ihletett módon megértve ábrázolják és megszólaltatják azt.


Az előző pontnál idézett ige (V. Móz. 4:2; vö.: Jel. 22:18) második része így hangzik:


Ez a következő elv, amit a magyarázatnál érvényesíteni kell. Ez a gyakorlatban a következőket jelenti: Ne térjünk ki a nehéznek tűnő igeszakaszok vagy igei kijelentések elől úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy elhallgatjuk őket, sőt esetleg kijelentjük, hogy azok érthetetlenek. Ha ezt tesszük, a valóságban elveszünk az Igéből, a "teljes Írásból", amelynek pedig "minden igéje kenyér" számunkra, amint Jézus mondta (Mt. 4:4).

Figyelemreméltó, hogy éppen azokban a bibliai könyvekben, amelyeket általánosan a leginkább mellőznek - nehezen érthetőségükre vagy félreérthetőségükre hivatkozva -, különleges biztatásokat és ígéreteket találunk a kutatásra és a megértésre nézve. Dániel könyve végén például az a záradék található, hogy az emberi történelem végső korszakáig "bepecsételtek" lesznek ugyan egyes kijelentései, de akkor "sokan tudakozódnak majd utána és nagyobbá lesz a tudás,… az istentelenek közül senki sem érti, de az értelmesek érteni fogják" (Dn. 12:4, 10). Ugyancsak Dániel könyvéről szólva adta maga Jézus ezt a felszólítást földi szolgálata idején: "Mikor azért látjátok majd, hogy a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, a szent hegyen áll - aki olvassa, értse meg…" (Mt. 24:15) Jelenések könyve elején pedig egy ilyen "boldogmondást" találunk: "Boldog, aki olvassa és akik hallgatják e prófétálás beszédeit és megtartják,… mert az idő közel van" (1:3).

Úgy se "vegyünk el" az Igéből, hogy egy-egy kijelentés fejtegetésénél "elcsűrjük-csavarjuk" az ige tényleges üzenetét annak érdekében, hogy kikerüljük a számunkra kényes mondanivalót.



Egy fontos magyarázati elv rejlik ebben az igében is:


Bizonyos dolgokra nézve, amelyek a mi jelenlegi fogalmainkkal le nem írhatók, a Biblia olyan kijelentéseket tesz, amelyek titokzatosnak tűnnek számunkra, és további kérdezésre, a titok feltárására ösztönöznének, de az Írásban semmi támpontot nem találunk, ami útbaigazítana vagy tovább vezetne bennünket. Ilyenkor kell az idézett igére gondolni és ellene állani annak a kísértésnek, hogy találgassunk vagy magyarázgassunk a saját elképzeléseink alapján. Bizonyos, hogy nem azért vannak titkok a Bibliában, mert Isten elrejteni akarná a valóságot előlünk, hanem azért, mert egyszerűen nem tudnánk felfogni. A pusztán tényszerű - magyarázat nélküli - közlésnek mégis megvan az az értelme, hogy tudatosítja bennünk: A tudás és az ismeretek széles mezői vannak azon túl, amibe mi jelenleg belehatolhatunk és amit megérthetünk.

El kell ismernünk, hogy bizonyos kérdéseknél felfogóképességünk végső korlátaiba ütközünk. De e korlátokon belül szinte határtalan a fejlődési lehetőség a kinyilatkoztatott dolgok folyton mélyülő és szélesbülő megértése tekintetében! És ezekben a dolgokban a Biblia igazmondásának és isteni kinyilatkoztatás-voltának olyan bizonyságait nyerjük el, hogy teljes bizalommal fogadhatjuk el a pusztán tényszerű közléseket is ezekre vonatkozóan, amelyekről bővebb kinyilatkoztatás vagy magyarázat nem található az Igében.


Végül szükséges a helyes megértéshez egy bizonyos lelki magatartás is a bibliakutató vagy bibliaértelmező részéről. Ennek a két legfőbb kívánalma:

a) Meghajlás az isteni Ige nagysága előtt, és nem magunkban bízni a megértését illetően, hanem a Szentlélek segítségéért folyamodni, annak az igazságnak a tudatában, amire az alábbi ige mutat rá:


b) Szükség van továbbá a kitartásra a kutatásban, a megértésért való fáradozásban. Ez egyrészt megint csak az alázatból fakad, mert az ember elismeri, hogy az isteni kinyilatkoztatás magasan felette áll, másrészt pedig a bűn miatt megromlott értelme is akadályozza a megértésben. Ezért Isten segítségül hívása mellett állhatatos keresésre, fáradozásra, gondolati erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy eljusson a kinyilatkoztatás megértéséhez. A kitartás másik forrása a "szomjúság", a mély vágyakozás az igazság megismerésére abból a célból, hogy ezáltal mi is eljussunk az igazságra, és igazakká legyünk a megismert igazság követése által. A kitartás szükségességére mutat rá az alábbi ige: