Hisszük, hogy a Szentírás (az Ószövetség 39 és az Újszövetség 27 könyve) Isten kinyilatkoztatott Igéje. E művet a Szentlélektől ihletett emberek írásaiból az egyház a Lélek ösztönzésére és útmutatása szerint állította össze. Isten gondviselése a Szentírás könyveit – keletkezésük és továbbadásuk során – minden lényeges hibától megőrizte. A Szentírás részleteiben és egészében a legtökéletesebb isteni igazságot közli velünk. Belőle megismerhetjük Istent, az örök élethez vezető utat és azokat az elveket, amelyek alapján Isten meg fogja ítélni az emberiséget. A teljes Írás – összefüggéseiben és a Szentlélek világosságában értelmezve – a keresztyén hitélet tévedhetetlen és kielégítő szabályozója legfőbb tanácsadónk a mindennapi élet dolgaiban és a legtökéletesebb próbakő, amellyel minden emberi hagyományt, tanítást és gyakorlatot megvizsgálhatunk

2. Az egy igaz Isten

Hisszük, hogy van egy élő, valóságos és örök Isten, aki végtelenül bölcs, mindenható, mindenütt jelenvaló, személyes szellemi valóság. Tökéletes, szent lénye egyedül méltó teljes szeretetünkre, hódolatunkra és engedelmességünkre. Az egy Isten Atyának, Fiúnak és Szentléleknek jelenti ki magát a Szentírásban.

Az ATYA: eredete, oka és célja minden létezőnek. Fönntartja és kormányozza a világmindenséget, amelyet a láthatatlanból teremtett hatalma szavával.

A FIÚ: a láthatatlan Isten képmása, aki által, és akire nézve teremtetett minden. Valóságos Isten, aki az emberiség megváltásáért hozzánk hasonló emberi testet öltött magára. Istenségére nézve öröktől az Atyától való, emberi létére nézve pedig az időnek teljességében Szentlélektől fogantatva, szűz Máriától született.

A SZENTLÉLEK: Isten személyes jelenlétének hordozója a teremtett világban. Biztosítja a teremtettség rendjét, és általa valósulnak meg Istennek a világban elhelyezett törvényei és igazságai. A Szentlélek készítette elő a megváltást, vele győzött Jézus Krisztus a bűn és a halál felett. Általa válik elérhetővé a Fiú szabadítása és jut céljához az Atya üdvözítő akarata.

Valljuk, hogy Isten egy-valósága és a kinyilatkoztatásból megismert hármassága között nem szükséges az ember okoskodása bármely szétválasztó vagy egyeztető kísérlete, mert ezt a kijelentésbeli tényt elsősorban nem magyaráznunk kell, hanem hittel elfogadnunk.

3. Az ember teremtése, bűne és bukása

Hisszük, hogy az embert Isten teremtette saját képére és hasonlatosságára, jónak és igaznak. Isten az embert a föld porából formálta és az élet lelkét lehelte belé. Bölcsességgel és hatalommal ruházta föl, és az érzékelhető világban mindent uralma alá vetett. Alkalmassá tette arra, hogy vele, mint teremtőjével közösségben, az ő dicsőségére éljen. Szabadságot ajándékozott néki, hogy önként utasíthassa el magától a gonoszt, és önként választhassa a jót. Az ember azonban Sátán kísértésének engedve, vétkezett teremtője ellen. Bűnbeesése folytán testileg–lelkileg a bűn és a halál uralma alá került. Elveszítette a teremtésben nyert isteni képmás jellemvonásait és eredeti adottságait csak korlátozottan fejtheti ki.

4. Az ember megváltása

Hisszük, hogy a bűn uralma alatt élő ember megváltása kegyelemből, Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött Fiának közbenjáró áldozata által történt. Ő az isteni törvény követelményeit önként és engedelmesen betöltve, kereszthalálával teljes engesztelést szerzett bűneinkért, harmadnapon föltámadott megigazulásunkért, azután fölment a mennybe, és az Atya jobbján – mint egyetlen közbenjáró Isten és ember között – esedezik érettünk.

5. A hit

Hisszük, hogy Isten örökkévaló kegyelméből képessé teszi az embert arra, hogy őt megismerje és szent Igéjét értelmével megragadja és szívébe fogadja. A befogadott Ige által az ember hithez jut, és kedvessé válik Isten előtt, üdvbizonyosságot nyer, és a láthatatlan valóságok felől meggyőződésre jut.

A hit egyrészt ismeret, amely által igaznak tartjuk Isten kijelentéseit, akár képesek vagyunk felfogni azokat, akár nem; másrészt erős bizalom mennyei Atyánkban. Az igazi hit bizonyítékai a jócselekedetek, amelyek nélkül a hit halott önmagában.

6. A megtérés és az újjászületés

Hisszük, hogy a megtérés által a bűnös ember a kárhozat állapotából az üdvösség útjára lép. A megtérő bűnös – Isten Igéje és a Szentlélek munkája nyomán – fölismeri, megutálja és megvallja bűneit; Isten jogos és igazságos ítélete alól az egyetlen szabadítóhoz, Jézus Krisztushoz menekül, és hit által elnyeri bűnei bocsánatát.

Hisszük, hogy Isten a hittel hozzátérő embert Igéje és Szentlelke által újjászüli, újjáteremti, és képessé teszi arra, hogy a Jézus Krisztus iránti szeretettől áthatva, Isten akarata szerint éljen. Az újjászületés valóságát a Jézus Krisztus példája szerinti élet bizonyítja.

7. A megigazítás és az istenfiúság

Hisszük, hogy a megigazulás Isten kegyelmes cselekvése, amellyel az Úr Jézus Krisztusban hívő, újjászületett bűnösnek fölmentést ad a bűnösség vádja és a bűnért járó ítélet alól, és igaznak nyilvánítja. A megigazításban nem saját, igazságos cselekedeteink, hanem egyedül Jézus Krisztus áldozata és igazsága alapján, hit által részesülünk. A megigazítás gyümölcse az Istennel való közösség és békesség.

Hisszük, hogy Isten a Jézus Krisztusba vetett hit által nemcsak megigazítja, hanem gyermekévé is fogadja az újjászületett embert. Elküldi szívébe a fiúság Lelkét, aki által úgy járulhat Istenhez, mint Atyjához. Megajándékozza az istenfiúi szabadsággal és kiváltságokkal. Szükség szerint megfenyíti, de nem taszítja el soha magától, hanem fölkészíti arra, hogy Jézus Krisztus örököstársaként az Ő kibeszélhetetlen dicsőségének részese lehessen az örökkévalóságban.

8. A megszentelődés és megtartás

Hisszük, hogy a megszentelődés a Szentlélek munkája által végbemenő folyamat, amelyben az újjászületett ember fokozatosan halad az erkölcsi és lelki tökéletesség felé. A hívő ember megszentelődését elősegíti az önvizsgálat, az önmegtagadás, a buzgó imádság, az igetanulmányozás és a közösség gyakorlása.

Hisszük, hogy a megtartás Isten különös gondviselésének műve a Jézus Krisztus követésére őszintén törekvő hívő életében. Isten újjászületett gyermeke a Szentlélektől támogatva, gyöngeségei ellenére is győz kísértései felett, és mindvégig hűségesen megáll Jézus Krisztus mellett, végezetül pedig elnyeri az örök élet koronáját.          

9. A Szentlélek munkája

Hisszük, hogy a Szentlélek szüntelenül munkálkodik az újjászületett ember szívében és életében. Tanítja, vezeti, tanácsolja, megfeddi, bátorítja és vigasztalja a hívőt; lelki gyümölcsök termésére készteti; képessé teszi arra, hogy Istennel és testvéreivel valóságos közösségben élhessen; esedezik érette, és elpecsételi a teljes váltság napjára.

Hisszük, hogy a Szentlélek Isten dicsőségére, Krisztus testének építésére, a gyülekezet tagjainak tökéletesbítésére kegyelmi ajándékokat oszt megváltott és megszentelt gyermekeinek. A Szentlélek ezeket az adományokat bölcs elhatározásának megfelelően ajándékozza azoknak, akik erre törekednek. Senki sem kapja meg a kegyelmi javak összességét. Ezért szükséges, hogy a tagok – anélkül, hogy a gyülekezet jó rendjét megzavarnák – alázatosan és mégis készségesen szolgáljanak egymásnak a sáfárságra nekik adott lelki ajándékokkal.

10. A bemerítés

Hisszük, hogy a bemerítést az Úr Jézus Krisztus rendelte. A bemerítés az újjászületés jelképe, a Megváltóba vetett hit szeretetből és engedelmességből fakadó gyümölcse, Krisztussal és az ő testével, a hívok közösségével való egyesülésünk kiábrázolása.

Bemerítésben csak az részesülhet, akinek életében láthatók a megtérés gyümölcsei; aki az Úr Jézus Krisztusba vetett hitéről vallást tett, és bemerítését önként kérte. Jézus Krisztus rendelése és az apostolok példája nyomán a bemerítendőt az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevére teljesen a vízbe merítjük.

A bemerítéssel az újjászületett ember ünnepélyesen vallást tesz arról, hogy bűnös életével szakítva, magát mindenestől átadja Jézus Krisztusnak. Isten a bemerítésben részesülő embert bizonyossá teszi arról, hogy amiképpen meghalt és eltemettetett Jézussal együtt a bűnnek, aképpen föl is támad vele együtt új életre. A bemerítés által kiábrázolt igazságok a bemerítendő szívében munkálkodó élő hit által válnak foganatossá.

11. Az úrvacsora

Hisszük, hogy az úrvacsorát Jézus Krisztus szerezte, hogy azzal rendszeresen élve, hálaadással emlékezzünk végtelen szeretetére, és cselekvő módon hirdessük halálát, amíg visszatér.

Az Úr Jézus halálának emlékjegyeiben, a kenyérben és a borban azok részesülhetnek, akik újjászülettek, hitük vallomására bemerítkeztek, Istennel és embertársaikkal rendezett közösségben élnek.

Az úrvacsora jegyei – a kenyér és a bor –, Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei. Ha ezeket hittel, a Megváltóra emlékezve vesszük magunkhoz, a Szentlélek által lélekben egyesülünk Urunkkal, mert a külső cselekmény során megújul bennünk a bizonyosság: Immánuel! Velünk az Isten.

Az úrvacsorában, Krisztussal való közösségünkkel egyidejűleg kiábrázolódik és megújul testvéreinkkel való közösségünk is.

12. A gyülekezet és az egyetemes egyház

Hisszük, hogy az újszövetségi gyülekezet azoknak az újjászületett és bemerített hívőknek a közössége, akik Jézus Krisztust megváltójuknak elfogadják és az ő Igéje szerint élnek.

Valljuk, hogy az újszövetségi gyülekezet nyilvánvaló ismertetőjegyei: a tiszta igehirdetés, a bemerítés és az úrvacsora Ige szerinti alkalmazása, az imádkozás és az éneklés, az önkéntes adakozás, a szeretetszolgálat és a gyülekezeti fegyelem.

Hisszük, hogy van egy szent, egyetemes és láthatatlan egyház, ennek feje Jézus Krisztus és tagjai a különféle látható egyházak tagjai közül mindazok, akik a Bárány vérében megmosattak és a Szentlélek által újjászülettek.

Hisszük, hogy gyülekezeteink az egyetemes egyháznak, Krisztus testének élő részei, és minden esetben, amikor a Szentírásra épülő hitelveiket a gyakorlatban következetesen megvalósítják, a láthatatlan közösség látható képmásai.

13. A gyülekezet tisztségviselői

Hisszük, hogy az Úr a gyülekezetek tanítására, gondozására lelkipásztorokat, presbitereket és diakónusokat hív el a családi, a társadalmi és a gyülekezeti élet terén feddhetetlen és példamutató gyülekezheti tagok közül. Az elhívást Isten, a Szentlélek vezetését kérő és annak engedelmeskedő gyülekezet választása által teszi nyilvánvalóvá. Az elhívottakat, miután hitükről és elhivatásukról vallást tettek, lelkipásztorok és presbiterek kézrátétellel és imádsággal avatják föl a szolgálatra, a gyülekezet színe előtt.

A tisztségviselők a Szentlélek és az Ige tanácsolása és a gyülekezet rendje szerint szolgálnak; a lelkipásztorok és presbiterek elsősorban a lelki munka végzésére, a diakónusok az anyagi ügyek intézésére hivatottak. Semmiképpen sem uralkodhatnak a reájuk bízott gyülekezeten, de jó munkájukért, alázatos, hűséges és felelősségteljes szolgálatukért megkülönböztetett tisztelet illeti meg őket.

14. A gyülekezeti fegyelem

Hisszük, hogy a gyülekezeti fegyelem Istentől rendelt eszköz a gyülekezet Szentírásra épülő rendjének, erkölcsi és tanbeli tisztaságának, és a gyülekezeti tagok egészséges lelki életének megőrzésére. Arra törekszünk, hogy a Jézus Krisztushoz hűséges tagokat a helyesen hirdetett Igével neveljük és erősítsük. Azt, aki ennek ellenére mégis vétkezik, mentő szeretettel fenyítjük előbb személyesen, azután tanúk jelenlétében, vagy ha ez nem elegendő, akkor a gyülekezet színe előtt.

A fenyítés célja, hogy a tévelygőt útbaigazítva, a könnyelműt megintve, a vétkezőt megfeddve a bűn hálójából kiszabadítsa. Azt a gyülekezeti tagot, aki bűnéhez ragaszkodik és az enyhébb fenyítéket ismételten megveti, végső esetben kizárjuk a gyülekezetből, hogy magára maradva, lelki nyomorúságát fölismerje, és őszinte bűnbánattal visszatérjen a Megváltóhoz és a gyülekezethez.         

15. A bizonyságtétel

Hisszük, hogy a Szentlélek minden újjászületett embert fölhatalmaz a bizonyságtételre, és képessé tesz arra, hogy az örömüzenetről, a szívében lévő reménységről és az életében naponta megnyilvánuló kegyelemről bátran vallást tegyen Isten gyermekeinek és mindazoknak, akik még nem jutottak Jézus Krisztussal élő közösségre. A bizonyságtétel akkor kedves Isten és emberek előtt, ha nem csupán szavakban, hanem velük összhangban álló cselekedtetekben is megnyilvánul.

16. Az imádság

Hisszük, hogy az imádság az ember Istennel való közösségének fenntartója és elmélyítője. Az imádkozás lehetőségét Isten kínálja föl az embernek. Imádságban fejezzük ki hódolatunkat és hálánkat mennyei Atyánk iránt; imádságban járulunk Istenhez a Jézus Krisztusban felkínált bűnbocsánatért, és imádságban tárjuk fel kéréseinket és kívánságainkat annak, aki mindent megcselekedhet. Szükséges azonban, hogy az imádság hitből fakadó és Istennek az Úr Jézus Krisztusban kinyilvánított akaratával összhangban álló legyen.

17. A nyugalomnap

Hisszük, hogy Isten a nyugalomnapot lelki és testi felüdülésünkre ajándékozta. Ezen a napon időnk javát igetanulmányozásra, istentiszteleteken való részvételre, imádságra, a közösség gyakorlására és a testvéri szeretet ápolására szenteljük. A nyugalomnapon az irgalmasság cselekedeteit és az elkerülhetetlen közérdekű munkákat kivéve, minden köznapi, fáradságos tevékenységtől tartózkodunk. A nyugalomnapot – az Úr Jézus Krisztus föltámadására emlékezve, és az apostoli gyülekezet gyakorlatát követve – a hét első napján, vasárnap ünnepeljük.

18. A házasság

Hisszük, hogy a házasságot Isten szerezte, hogy a házasfelek az ő szent akaratának megfelelően, holtig tartó szeretetben és hűségben, egymás örömére és támogatására éljenek, és gyermekeket neveljenek. Isten rendelésének az a házasság felel meg leginkább, amelyet kölcsönös és tiszta vonzalom alapján, a Szentlélek vezetésére és az Ige tanácsára figyelve, józan megfontolással köt meg a szellemi, lelki és testi szempontokból egymáshoz illő férfi és nő.

Az elválást – házasságtörés esetét kivéve – Isten Igéje alapján megengedhetetlennek tartjuk. A házasságtörők nem mehetnek be Isten országába.

Az elválás után magára maradt fél, volt házastársának élete végéig lehetőleg ne kössön újabb házasságot. Elismerjük azonban, hogy "jobb házasságban élni, mint égni", ezért, a magára maradt fél újabb házasságkötését tudomásul vesszük.

19. Az államhatalom

Hisszük, hogy az államhatalom Isten rendelése a jórend fenntartása és megőrzése érdekében. Feladata a jót cselekvők megjutalmazása és a gonosztevők megbüntetése, a nép jólétének, szellemi fejlődésének előmozdítása, az ország biztonságának védelmezése és az egyetemes emberiség javának munkálása. Az Ige tanácsa szerint a felsőbbséget tiszteljük, törvényeit és rendeleteit hűséggel megtartjuk. Imádkozunk érette, hogy feladatát betöltve, békességben élhessünk.

20. A végső dolgok

Hisszük, hogy az ember élete a halállal nem ér véget. A halálban a lélek különválik a testtől. Az elhunytak lelke tudatos állapotban van, és így a hívők lelke azonnal élvezi a megváltottak örömét, a hitetlenek lelke pedig szenved. Ez az örvendezés, illetve szenvedés azonban csak az eljövendő ítéletkor éri el teljességét, amikor a lélek a föltámadott testtel egyesül.

Hisszük, hogy Jézus Krisztus ismét eljön erre a világra, mindenki által láthatóan, teljes hatalommal és dicsőségben. Akkor bekövetkezik a halottak föltámadása, azután pedig mindenek megítéltetése és elkülönítése örök boldogságra vagy örök gyötrelemre. Sátán az örök tűzre vettetik, halál nem lesz többé, és minden földi szenvedés és nyomorúság véget ér.

Hisszük, hogy Isten új eget és új földet teremt, ahol igazság és béke uralkodik örökkön örökké. Az újjáteremtett világban, mint a megváltás részesei mindenkor az Úrral leszünk, és akkor az örökkévaló Isten lesz minden mindenekben.

A hitvallás szövegét 1967. május 25-én fogadta el
a magyarországi baptista gyülekezetek küldötteinek

A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ

HITELVI ÁLLÁSFOGLALÁSA

a Szentlélekbe merítésről, a Szentlélekkel való beteljesedésről, a nyelveken szólásról, a gyógyításról és az ördögűzésről

I. Amit a Biblia alapján vallunk

1. A Szentlélek-keresztség (a Szentlélekbe merítés)

Egészen a közelmúltig közösségünk szóhasználatában, és ebből következően hitvallásunkban sem szerepelt. Mivel az utóbbi időben az újszerűvallási mozgalmak ismételten élnek vele, meg kell fogalmaznunk, hogy mit mond erről a Biblia.

a) A BIBLIÁBAN hét olyan igehely van, amely alapjául szolgálhat e kifejezésnek. Ebből öt előremutat arra, ami pünkösdkor bekövetkezett, a Szentlélek eljövetelére (Mt 3:11; Mk 1 :7, 8; Lk 3:16; Jn 1:33; ApCs 1:4, 5), egy pedig -a Kornéliusz házánál történtek magyarázatakor - visszautal a Jézus Krisztus tanítványai által átélt pünkösdi eseményre (ApCs 11:15-17). 'Végül az 1Kor 12:1:3 szól a pünkösd óta minden hívőt szükségszerűen érintő lelki történésről. E történés a Jézus Krisztust hittel elfogadó ember életében, a megtéréstől, az újjászületéstől el nem választhatóan bekövetkező egyszeri esemény (ApCs 10:44-46, 8 :14--17)*, amely által Öt a Szentlélek a gyülekezetbe, a Krisztus-testbe tagolja (IKor 12: 13). Ha a Szentlélek-keresztség szót egyáltalán használni akarjuk, akkor azt biblikusan csak így tehetjük.
* Ha valaki - sajnálatos módon - emberi tévedés vagy megtévesztés folytán megtéretlenül részesül a bemerítésben, akkor Isten kegyelméből megtörténhet az, hogy az Ige egy későbbi időben megragadja, amikor is a vízbe merítéstől időben elkülönülve megy végbe a Szentlélekbe merítése, az ugyancsak ekkor bekövetkező megtéréstől és újjászületéstől el nem választhatóan.

b) A SZENTLÉLEK-keresztséggel (a Szentlélekbe merítéssel). minden megtért és újjászületett emberben lakozást vesz él Szentlélek (Jn 7:38, 39, 14:15-17; Róm 13:9-11, 1Kor 3:16, 17, 6:19; Un 3 :24), a fiúság Lelke. Minden hívő e Lélek által vallja Urának Krisztust (IKor 12 :3b) és járulhat Istenhez, mint Atyjához (Róm 8:14-16; Gal 4:6-7). Isten gyermekei a Szentlélek által kapnak kegyelmi ajándékokat (IKor 12 :4-11), és lesznek képessé arra, hogy megteremjék a Lélek gyümölcsét (Gal 5 :22 kk). - E mozzanatot jelzik az olyan kifejezések is, mint "venni, megkapni a Lelket, a Lélek ajándékát" (ApCs 2:38, 8:17, 10:47), "megitattatni, elpecsételtetni Lélekkel", "zálogul kapni a Lelket" (lKor 12 :12b; 2Kor 1 :22, 5:5).

és lelkipásztorainak országos közgyűlése